2018 a Materia dizájnszékeiről szól

A Materia termékekkel élettel teli, színes és vonzó irodakörnyezetet tudunk kialakítani, melyek különösen passzolnak a közös terekhez, hiszen számos színben, stílusban elérhetőek. A 2018-as termékeik – mind a bútorok, mind a kiegészítők terén – a modern és kényelmes stílus híveit biztosan le fogják nyűgözni.  Nézzük is az újdonságokat!

Elöljáróban ejtsünk néhány szót a  színvariációkról azaz a Colours by Materia (CbM) koncepcióról. A Materia színek kiválasztásában Svédország legelismertebb építészei is részt vettek. A színek egymással jól harmonizálnak, az ízléses bútor- és színkombinációk összeállítása így igazán egyszerű. A következő 2018-as bútorok esetében nyolc színt választottak ki: piszkos rózsaszín, rozsdavörös, acélszürke, zöld, fehér, szürke, sötétszürke és fekete.

VAGABOND
A Vagabond asztalt sokoldalúan tudjuk használni a kerekes lábaknak köszönhetően: így akár tárgyaló- vagy irodaasztalként is megállja a helyét, sőt az étkezőben is praktikus a jelenléte. Az asztal széleit üzenőfalként tudjuk használni, az asztalkeretre pedig különböző kiegészítőket és dekorációt helyezhetünk el, például virágot, lámpát.

MOTUS
A Motus szék a funkcionalitás jegyében született. Az íves és kárpitozott ülőfelület különleges kényelmet biztosít, és formája lehetővé teszi, hogy a széken hagyományos pózban vagy akár lovagló ülésben is ülhessünk. A kerekes kialakításnak köszönhetően aktív, mobil munkavégzéshez is ideális.

UNI
Az új Uni termékcsalád asztalai rendkívül sokoldalúan használhatók. A széles termékskálának köszönhetően rendkívül rugalmasan és sokoldalúan használható, tárgyalóktól és étkezőktől kezdve, váróhelyiségeken át akár tantermekben is. Az Uni T-alakú és csillag alakú lábakkal is készül, számos méretben, magasságban és kivitelben.

PAX
A Pax szék a kompakt bútorok nagymestere:  kagylóformája a minimális terület elfoglalásával és a maximális ülési kényelemet biztosítja.  Az egységes és letisztult megjelenésű Pax rugalmasan követi az emberi test vonalát. A szék váza fröccsöntött műanyagból készült, rendelhető kárpit nélküli, kárpitozott ülőlapú és teljesen kárpitozott kivitelben.

CREST
A Crest ülőgarnitúra otthonos és hívogató, így nem meglepő, hogy kifejezetten közös terekbe tervezték.  A Crest számos különböző modult kínál, amelyekkel sokféle variáció alakítható ki, a hagyományos két- vagy háromrészes kanapétól a nagyobb és egyedibb alakzatokig.

FOX
A Fox székek és karosszékek az egyszerű dizájnját a forma és az anyagok ideális ötvözete teszi ilyen nagyszerűvé.  Az idei év újdonsága a kiegészítőként kapható írótábla, amely fekete kompakt laminált lemezből készül, fekete középső résszel és fekete porbevonatú acél kerettel. Az írótábla a szék jobb- és baloldalára egyaránt felhelyezhető.

További információ és megrendelés a Kinnarps.hu oldalon


Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Irodaszék szállítás

Szállítás

A szállítás-szerelés Budapest területén ingyenes, minden egyéb esetben 120 Ft + áfa/km, amely az oda-vissza útra számítandó.

Munkaszék minőség

Minőség

5 év teljes körű garancia!
Saját tesztlaborunkban ellenőrzött termékeink az összes európai szabványnak megfelelő tanúsítvánnyal rendelkeznek. Tervezett élettartamuk minimum 15 év.

Tovább

Irodaszék ergonómia

Ergonómia

Az ön egészségének védelme a mi hivatásunk!
Töltse le itt ingyenes magazinunkat!

Tovább

Kézikönyv - töltse le most INGYEN!

Minden, amit egy irodaszék vásárlás előtt tudni érdemes